Igen, bizony, útnak indítok egy történetet! :D
Nincs megtervezve az, hogy miről fog szólni. Nekem nem megy ez az előretervezéses dolog. Belevágok egy rész megírásába, és spontán jönnek a dolgok, mert ha előretervezem, akkor közben újabb inspirációkat szerzek, és teljesen átformálom az eredeti tervet.
Decemberi sötét tavasz
Feltekintettem az égre, és az éj leple alatt leszállt az első hópehely is. Olyan volt, mintha a csillagok esnének lefelé az égboltról. A hideg levegő halványan megcsípte az orcám, s miután ezt érezni is kezdtem, feljebb csúsztattam az orrommal a sálam. Összehúzódva tartottam hazafelé, nem készültem fel arra, hogy havazni kezd, és beviharzik a hideg időjárás egyik percről a másikra Budapestre. Egész évben, egészen tavasz óta vártam a decembert. A kopasz, deres fák között végighúzódó úton végigsétálva eszembe jutott, milyen volt az első telem. Mármint, amire emlékszem is. Izgatottan és félénken tartottam ki a tenyerem, csillogó szemekkel figyeltem amint belehullanak a hópelyhek. Varázslatnak tekintettem azt, amikor elolvadt a kezem melege miatt a hópehely. Akkor talán értetlenül néztem azt a pillanatot.
Az út végén egy árnyékot láttam a lámpák alatt. Nem karcsú árnyék volt, amiből kikövetkeztettem, hogy az illető fiú. Közelebb érve láttam azt, hogy lehajtott fejjel a földet kémleli, a jobb kezét a farmernadrágja zsebében tartja. A sála nem fedi a nyakát, csupán lazán van a nyaka köré téve. Fekete galléros kabátot visel, fekete bakanccsal. A barna tincsek szétszórva lógnak szemébe, orcája piros. Nem tesz semmit, csupán álldogál. Mintha várna valakit. Emlékeztetett a rémálmaiban látott személyre, de sejtelmem sem volt, mi köze lehetne hozzájuk. Lassítottam lépteimen, és próbáltam megfigyelni. Vártam, hátha cselekszik valamit, de olyan volt, mintha a napsugarakat vártam volna az éjjeli órákban. Kínosnak éreztem az egészet, nem olyan volt, mintha egy átlagos ember mellett készülnék elsétálni. Ő nem volt átlagos. Más volt.
Odaértem hozzá. Kivette a farmerzsebéből a kezét, és megigazította a haját. Az ismeretlen személy végignézett rajtam, majd tekintete összeakadt az enyémmel. A pillanat varázsa akkor szakadt meg, amikor én elmormogtam egy halk "sziá"-t. Előzmények és visszaköszönés nélkül szájából csak ennyi hangzott el: Már vártalak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése